Szemüveg, ami nem jön veled szembe az utcán – A Thinwood SzemüvegSzabóságban jártam

Szemüvegesként mindig nagy dilemmát jelentett számomra a megfelelő keret kiválasztása. A széles, kerek arcomhoz kevés forma passzol, és ha nagy nehezen sikerül olyat találnom, ami tetszik, az általában kényelmetlen. Szeretem a merész színeket, de a magyar optikák, ahol túlnyomó részt szolid fekete/barna kereteket tartanak, nem képesek az egyedi igényeimet kielégíteni. Aztán megismerkedtem a Thinwood márkával, és ez az akadály teljesen elhárult: SzemüvegSzabóság-szolgáltatásuk keretében megszületett a számomra minden tekintetben tökéletes szemüveg.
Szemüveg, ami nem jön veled szembe az utcán – A Thinwood SzemüvegSzabóságban jártam

A Thinwood története – mint azt megtudtam Kis Arnoldtól, a Thinwood alapítójától és Varga Zsófitól, a márka sales managerétől – 2014-ben kezdődött. Ekkor kezdett el Arnold szemüvegkeretek gyártásával foglalkozni, Rozi néven, mely nagy népszerűségre tett szert. Az első termékek sztenderd fakeretek voltak, melyekről hamar kiderült, hogy az optika ágazattal nem teljesen kompatibilisek: ezekbe a keretekbe nehéz lencsét csiszolni, rengeteg a hibaforrás. A fa rigid alapanyag, ezért megmunkálása bonyolult feladat, és nehéz belőle időtálló terméket alkotni.

Miután a Rozi határai nyilvánvalóvá váltak, új célt fogalmaztak meg. Azt szerették volna elérni, hogy a fakeretből egy nagyon tartós, exkluzív, innovatív, és nem utolsósorban optikusbarát termék készüljön. Hosszas utánajárás és több éves kutatómunka következett, melynek eredményeként megszülettek a Thinwood keretek.

Az új termék a külföldi piacon – ahol a vásárlók sokkal nyitottabbak a színekre és a merészebb formákra – nagy sikert aratott. Magyarországon elsőként showroom-okban és extrémebb vonalat képviselő optikákban lehetett találkozni velük. Azóta már közel 20 optikában vannak jelen.

A Thinwood keretek különlegessége, hogy epoxi és üvegszövet-rétegekkel bevont fa furnérlemezt használnak hozzá, ezáltal a termék rendkívül strapabíró, tartós, és lényegesen könnyebb, mint az acetát keretek.

Miért válassz Thinwood keretet?

Amennyiben te is azon szemüvegviselők közé tartozol, akik nem szeretnének kompromisszumot kötni, ha szemüvegvásárlásról van szó, érdemes ellátogatnod a Thinwood SzemüvegSzabóságba (időpontot itt foglalhatsz), ahol megalkothatod a saját kereted.

A Thinwood keretek formája, mérete, színe és mintája szabadon módosítható, ezáltal olyan szemüveg jön létre, amely tökéletesen illik és illeszkedik a viselője arcához, és személyiségéhez.

Ezek a termékek nem csak azért különlegesek, mert az individuumot állítják középpontba. A kivitelezés lenyűgöző: minden keret rendkívül könnyű, lencse nélkül 3-5 gramm. Mivel kompozit anyagból készülnek, ezért nem tudnak elfáradni, szemben az acetát keretekkel, melyek kihordási ideje maximum 5-7 év.

A Thinwood kínálatában ready-to-wear napszemüvegek is elérhetők. Ezeknek a szára nem béta-titán, mint az optikai keretek esetében, hanem a Thinwood alapanyaga, így a szárára is kérhető egyedi szín és minta.

SzemüvegSzabóság

A Thinwood SzemüvegSzabósága az Evminov Gerinc és Egészség Központban kapott helyet, a VIP Optika mellett. Aki új szemüvegre vágyik, szemvizsgálattal együtt is kérheti azt, így egy komplex csomagban, helyben megoldható a szemüvegkeret és szemüveglencse választás.

Alapkollekciójukban 27 szín, 25 féle mintacsalád és 32 forma található, de a teljesen egyedi igényeket is ki tudják szolgálni. Az én választásom a Timothy keretre esett, ami nem az alapkollekció része, de első látásra beleszerettem. A választott formát az arcomhoz igazították, utána következett a játék a színekkel és a mintákkal. A tervezésben nem kellett a képzelőerőmre hagyatkoznom, mert a katalógusban lévő alapszínekre és mintákra rátehetők a szemüvegkeret sablonok, azaz egyből láthattam, hogyan mutat az általam választott szín/minta a kereten. Természetesen a minták színei is variálhatók. A tervezési folyamat kész látványtervvel zárult, ez alapján gyártják le a keretemet, ami 2-3 hét alatt készül el. A folyamatról ebben a videóban kaphattok egy kis ízelítőt.

A SzemüvegSzabóságban eltöltött idő az elejétől a végéig nagy élmény volt számomra, hamar megtaláltuk a közös hangot. Az elképzeléseimből kiindulva sokat beszélgettünk, és végül olyan keret született, amire mindig is vágytam, de soha nem vásárolhattam volna meg optikában.

A Thinwood jövője

Az elmúlt időszak rengeteg tartalékot, időt, és energiát emésztett fel, de sikerrel vették az akadályokat. Bár képesek organikusan növekedni, a nagyobb léptékhez, gyorsabb fejlődéshez tőkeinjekcióra van szükségük, ezért hosszú távon elengedhetetlen egy befektető bevonása.

Arnold álma, hogy a Thinwood váljon A MAGYAR szemüvegkeret márkává. A meglévő partnerségek folytatása mellett tovább terjeszkedne külföldön. Szeretné, ha a termékek Európa minden fő nagyvárosában megtalálhatóak lennének. 10 éven belül 2-3 saját üzletet is nyitna.

Szemüvegkeret-tervező verseny

Ha van egy remek szemüveg ötleted, terveznél, alkotnál, akkor neked szól a Thinwood felhívása, amit ezen az oldalon érhetsz el. A nyertes tervek díjazásban részesülnek. (Jelentkezési határidő 2021.09.03)


A tökéletes szemüveg

Már hetek óta büszke viselője vagyok a Thinwood szemüvegemnek. Rajongok a formájáért, a mintájáért, és mindig rácsodálkozom, mennyire könnyű maga a keret. Egész napos viselésnél is nagyon kényelmes. Biztosan nem ez lesz az egyetlen Thinwood darabom.

Alább a látványtervet és az elkészült szemüvegem láthatjátok.

Kapcsolódó cikkek

Hogyan is indítsd el a saját vállalkozásodat?

Hogyan is indítsd el a saját vállalkozásodat?

Manapság egyre több nő vállalkozik. Mutatjuk, hogyan is indítsd el a saját vállalkozásodat.

10 tipp a sikeres pályázat megírásához

10 tipp a sikeres pályázat megírásához

Segítünk eligazodni a pályázatírás útvesztőjében.

Az üzleti terv, ami mindig működik

Az üzleti terv, ami mindig működik

Mi különbözteti meg a sikeres üzletet a sikertelentől? Cikkünkből megtudhatod!